Tisztelt Ügyfelünk! Az oldalaink működtetéséhez sütiket használunk, további részletekért kérjük, olvassa el az Adatvédelmi tájékoztatónkat
Minden levéltári rendezvény:
2015.
máj.
12.

Beszélgetés a szlovák és a magyar történetírásról

Arcok és könyvek a történettudomány műhelyéből c. sorozatunk 2014/2015. évadának utolsó rendezvényén Katona Csaba és Demmel József történészek voltak vendégeink.

Galéria

2019.
nov.
13.

Levéltár-történeti délelőtt

Dr. Hársfalvi Péterre emlékező, könyvbemutatóval egybekötött levéltár-történeti délelőttünkre 2019. november 18-án, hétfőn 10 órára várjuk az érdeklődőket. 

Helyszín: a levéltár kutatóterme (Nyíregyháza, Széchenyi u. 4.)

Meghívó

2019.
márc.
13.

Tiszteletjegyek nyertesei

Az Arcok és könyvek sorozatunk vendége, Csiffáry Gabriella főlevéltáros 2019. március 11-i rendezvényünkön kihúzta a nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódó játékunk nyerteseinek a nevét.

2013.
nov.
18.

Levéltártörténeti délelőtt

2013. november 25-én 9 órától az „Arcok és könyvek a történettudomány műhelyéből” című rendezvénysorozatunk keretében Feiszt György: Requiescat in Pace. Levéltáros nekrológok című könyvét mutatjuk be és emlékezünk 10 éve elhunyt kollégánkra, Dr. László Gézára.

Meghívó

2010.
jan.
28.

Visszapillantás

A Múltról mindenkinek sorozat
következő rendezvénye 2010. február 22-én (hétfőn) 13.30-kor  kezdődik
a levéltár kutatótermében.
Dr. Nagy Ferenc címzetes levéltár-igazgató
az 1945-ös földreformról tart előadást.
 
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

2010.
márc.
8.

Thália az archívumban

A Múltról mindenkinek sorozat keretében
2010. március 22-én 14,30-tól a Színházi Világnap alkalmából
Pregitzer Fruzsina művésznővel
beszélgetett dr. Karádi Zsolt Ph.D., a Nyíregyházi Főiskola tanára.

2009.
márc.
28.

2009. évi rendezvények

2009. évi rendezvényeink:

2009.
jún.
5.

Könyvbemutató

A 80. ünnepi könyvhét keretében
2009. június 8-án
14 órakor
a levéltár kutatótermében
mutatjuk be
 
Adonyi Sztancs János: Arisztokraták ma
 
című köteteit.
 

 
2009.
jún.
8.

LEVÉLTÁRUNK DÉLUTÁNJA

 
 
 
 Szeretettel hívjuk
2009. június 20-án,
a Múzeumok éjszakája előtt egy rövid délutáni
levéltár-látogatásra!



Utolsó frissítés: 2020.09.24. csütörtök, 22:09
Tartalom átvétel