Tisztelt Ügyfelünk! Az oldalaink működtetéséhez sütiket használunk, további részletekért kérjük, olvassa el az Adatvédelmi tájékoztatónkat
2017.
jún.
8.

A reformáció 500. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Levéltár több tudományos projektjének eredményeit megismertetve szeretné emlékezetessé tenni az ünnepet. Az Országos Levéltár és a megyei levéltárak közös munkájának eredményeként készült el az a vándorkiállítás, amely az ország különböző helyein lévő archívumok kincseiből nyújt válogatást és 2017. június 12-én néhány napra Nyíregyházára érkezik. 

Hétfőn, délután fél háromkor a levéltár földszintjén Henzsel Ágota főlevéltáros, a megyei reformációs projekt vezetője nyitja meg a kiállítást és vázolja a 22 molinón látható iratok tükrében a reformáció múltját. A jelenről és jövőről pedig a nyíregyházi reformátusok szólnak. Bodnár Máté református lelkipásztor a városi gyülekezet, Kósa László lelkész a sóstóhegyi és nyírszőlősi, Katona Béla lelkész pedig a kertvárosi gyülekezetet mutatja be. Rendezvényeink, pályázataink állandó résztvevői a jókais diákok. Iskolájukat Mócsánné Nagy Ágnes igazgató ismerteti meg az érdeklődőkkel. A kiállítást június 17-18-án az evangélikus templomban, 18-19-én pedig a nyírszőlősi gyülekezeti házban és nyári táborban tekinthetik meg mindazok, aki 12-én, hétfőn nem tudnak velünk lenni a levéltárban.



Utolsó frissítés: 2019.09.20. péntek, 15:07