2017.
máj.
30.
2017. május 29-én a Beszélgetések a 20. századról sorozatunkban dr. Lupkovics Györggyel beszélgetett Galambos Sándor főlevéltáros.

Dr. Lupkovics György Nyíregyházán született, itt járt középiskolába is. Ma Debrecenben ügyvéd. Arra, hogy a múlttal foglalkozzon, nagyapja története inspirálta. PhD-értekezésében annak a Szilágyi–Tomasovszki-pernek a jogtörténeti elemzését végezte el, amelyben a két ötvenhatos mártírral együtt ítélték el nagyapját, dr. Lupkovics Györgyöt is 15 évi szabadságvesztésre. Az unoka a nagyapja változatos élettörténetével ismertette meg a szép számú hallgatóságot.

Az 1891-ben született Lupkovics György Budapesten szerezte meg jogi diplomáját. Az 1. világháborúban önkéntesként vett részt. Már 1914-ben hadifogságban esett, ahonnan 1918-ban tért haza. 1920-tól az Igazságügy-minisztériumban dolgozott, 1939-ben a nemzetközi jogi osztály vezetője lett. A sok nyelven beszélő szakember többször képviselte Magyarországot nemzetközi jogi fórumokon. A légi ügyek elismert szakértőjének tartották. Miután azonban tiltakozott az ország Szálasiék által tervezett kiürítése ellen,1944-ben a sopronkőhidai fegyházba zárták két hónapra.

1926-ban feleségül vette a nyíregyházi Nikelszky Etelkát. 1947-ben a kisgazdapárt jelöltjeként Szabolcs és Szatmár-Bereg megyék országgyűlési képviselőjévé választották. 1952-ben azonban még a nyugdíjától is megfosztották. Kitanulta a könyvelői szakmát, ebből tartotta el családját. Az 1956-os forradalomban Nyíregyházán tevékenyen vett részt, 1957-ben ezért elítélték, a börtönből végül 1961-ben szabadult. Ezután nyelvtudásának köszönhetően fordítóként dolgozott. 1982-ben hunyt el.

Az unoka nemcsak nagyapja közéleti tevékenységéről beszélt, hanem személyes emlékeit is megosztotta a jelenlévőkkel.

Fő támogatónk: 

Galéria

MÉDIAHÍREK

http://www.szon.hu/kotetlen-beszelgetes-a-leveltarban/3498957

Kelet-Magyarország: Címlap   Cikk

Nyíregyházi Napló: Címlap   Cikk



Utolsó frissítés: 2017.08.21. hétfő, 16:45