Tisztelt Ügyfelünk! Az oldalaink működtetéséhez sütiket használunk, további részletekért kérjük, olvassa el az Adatvédelmi tájékoztatónkat
2016.
jún.
17.

IN MEMORIAM SOÓS KÁLMÁN

Beregszász, 2016. 06. 14.

Soós Kálmánra, Szalóka és a falu lakóinak életét jelentő Tisza kutatásában irányt adó történészre, tanárra emlékezett könyvbemutatóval és az egykori rektor szobrának felavatásával születésnapján a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola. http://www.kmf.uz.ua/hun114/index.php/rolunk-irtak/2350-aki-mindig-az-igazsagot-kutatta-szoboravatas-dr-soos-kalman-emlekere.html

Mivel sajnos a folyószabályozásról szóló kutatásait összegző tervezett monográfia nem készülhetett el, és ő már csak az égi folyók sodrását figyelheti, szép tisztelgés a Tisza szerelmese, a folyómenti élet, az ármentesítés és szabályozás történetének feltárását fontosnak tartó, a levéltárban gyakran megforduló történész előtt egy olyan kiadvány megjelentetése, amely a 20. századi történelem által sokszor feldúlt térség, a kárpátaljai Tisza-szakasz történetébe enged bepillantást.

Az emlékezésnek szentelt kötet szerzője Csatáry György történész, a főiskola tanszékvezető tanára, aki korábban levéltáros volt és egy kicsit mindig az is marad. Számára legfontosabbak a források. Eddigi munkássága alapján elmondható, hogy kiemelt feladatának nemcsak azok tanulmányokban, kötetekben való feldolgozását tekinti, hanem szeretné hozzásegíteni a kutatót is a felfedezés öröméhez a beregszászi levéltárban lévő opiszok magyarra fordításával. Ezek az iratok ugyanis orosz nyelvű jegyzékelésük miatt a magyarországi érdeklődők számára mondhatjuk, hogy teljes ismeretlenségben maradtak mindezidáig. Most három olyan opiszt hoz kutatóközelbe, amely korban és térben széles kutatási területet érint, hiszen a Tisza történetének feldolgozásához járul hozzá.

A nálunk szőke Tiszaként emlegetett folyó egyszerre volt átok és áldás, az életet biztosította a mentére települőknek, hiszen víze az életet jelentette, árterein bő volt a termés, partmenti mocsaraiban gazdag volt a növény- és állatvilág, a halállomány pedig egész évben biztosította, hogy a legszegényebbek asztalára is kerüljön némi élelem. Ugyanakkor árvize elsöpört mindent, ami az útjába került. A folyó létfenntartási lehetőségeinek felhasználása és a kártételei ellen különbözőképpen védekezés átszőtte minden korszakban és mindenhol – országtól függetlenül – mindennapi életet. A Tisza története nélkül nincs tiszamenti népek története. Ezt a fontos tényt hangsúlyozta kutatásával Soós Kálmán is és ezt erősíti a kártételek megakadályozására alakult szabályozó társulatok közül a beregi életébe való bepillantással Csatáry György is.

A folyószabályozási munkák szervezésére Magyarországon az 1840-es évek második felétől számtalan társulat szerveződött. Az 1846-ban alakult Beregmegyei Tiszaszabályozási Társulat történetéről, amely 1871-ben újjászerveződött és nevét is Beregmegyei Ármentesítő Társulatra változtatta Kész Piroska adott áttekintést. A 20. század eleji történetének kutatásához pedig segítséget és remélhetőleg inspirációt is Csatáry György most bemutatandó könyve ad.

Már a kötet címe és a borító is azt sugallja, hogy egy különös, eddig feltáratlan, a történetírás számára még homályban lévő időszak nem mindennapi történetének adalékaihoz kapunk útmutatót. A korszak fő sajátossága a trianoni határ meghúzásával létrejött kettéosztódás. Ez kihatott mindenre: a családokra, a korábban egybetartozó területekre és ezáltal az ármentesítő társulatra is, amely ezt követően párhuzamosan dolgozott Beregszászban és Beregdarócon, majd Vásárosnaményban mindaddig, amíg a történelem újra közbe nem szólt. A magyar oldalon működő Beregvármegyei Vízszabályozó és Ármentesítő Társulat élén a beregi kulturális és társadalmi életében is jelentős szerepet vállaló Gulácsy István alispán állt kormánybiztosként. A társulat főmérnöke Benda Kálmán volt, ő a sárospataki kollégiumban, majd a budapesti Műszaki Egyetemen tanult. Vezetésével szabályozták a Vérkét. A közéletből is kivette a részét, a helybeli bizottsági tagságon túl országgyűlési képviselőként is tevékenykedett. Rendkívül szomorú, hogy jelentős pozíciói, szakmai munkája sem védte meg attól, hogy 1944-ben a szovjetek által elhurcoltak közé kerüljön. Halálának körülményei ismeretlenek.

A rövid szerkesztői előszót követően a bevezető tanulmány tulajdonképpen az ő összefoglalója, amely a Tisza Mezővári és Csap közötti szakaszának átfogó földrajzi, vízrajzi, gazdasági életét vázolja olyan néprajzi elemekkel fűszerezve, mint a „bogárhátra való szántás” említése. Ismerős-e még vajon az a régi mondás, hogy „a föld hátán szántottak, az oldalán legeltettek, a barázdáján halásztak”.

Benda rámutat arra is, hogy századokon át a vízmentén letelepedők életének minden rezdülését a folyó határozta meg. A Tisza  szabályozta a települések kialakulását, a lakott terek formájának sajátosságait, az életmódot, a táplálkozást, a közlekedést. Ez utóbbi kapcsán megemlíti, hogy Nagydobronyban pl. akinek nem volt csónakja, az az év nagy részében ki sem mozdulhatott a faluból, mert a folyó által táplált mocsár vette körül a települést. Ennek a sziget-létnek megvoltak a maga társadalmi következményei is: zárt közösséget alkotta, így sokáig megtartották régi szokásaikat, tájszólásukat.

A korabeli viszonyokat mutatja, hogy volt, aki a csónakot lóval vontatta át a sártengeren, volt akinek ősszel bennragadt a kocsija a sártengerben és csak nyáron áshatta ki azt onnan. Aki pedig a Gulács – Beregszász közötti 21 km-es útra vállalkozott a nagy fagyok előtt, az két napra kellett, hogy megpakolja a tarisznyáját.

A folyó meghatározta a települések építkezési lehetőségeit is. A favázas házakat fatalpakra építettek, ami kiállta az árvizeket, nem úgy, mint a vályogház.

El lehet képzelni, hogy a sok mocsaras részen milyen sok szúnyog élt és a vizenyőben tenyésző baktériummal mindenféle betegség okozói lettek. A malária, üszög, lépfene, métely, orbánc tizedelte a folyómenti részeken lakó embereket és állatokat.

Nem csoda, ha ilyen körülmények közt hatalmas változást hoztak a szabályozás munkálatai és a korábbi életet átalakító voltuk miatt a legmeghatározóbbak voltak e vidék éltében. Mint ahogy az országban sok helyen, itt is 1846-ban alakult meg a társulat. Már a következő évben megindult a védtöltések építése. Benda főmérnök pontosan, precízen leírja, hogy hol, milyen munkálatok folytak. Az 1930-ban kelt összefoglalóban viszont semmit nem ír a határváltozásokról, az ezzel járó nehézségekről, a sokszor diplomáciai beavatkozásokat igénylő feladatokról, nem panaszkodik, csupán zárásként közli a 2 ország területén lévő árterület jövedelmét.

Ezután a helyzetet jól vázoló bevezető után következik Csatáry György magyarra fordításában az az iratjegyzék, amely a társulat megmaradt dokumentumaiban való kutatáshoz nyújt segítséget. A 324-es fond 1. opiszában lévő, 1918-1941 között kelt 485 iratból szemezgetve olyan helytörténeti kincsekre bukkanhatunk, mint a települések ártéri birtokosainak névsora, a Tisza mentén élők panaszai, folyamodványai, építési engedélyei, adásvételi szerződései, az ártéri gazdálkodás sajátosságaihoz, a jövedelmezőséghez adalékul szolgáló összeírások, a vízi munkák széles skálájának dokumentációja, tervrajzai, az árvizekkel kapcsolatos iratok. Fény derül az alapszabályból a struktúrára, a nagy számú hivatali levelezésből a társulat működésére, hatékonyságára, a munkaköri leírásokból a szabályzásban és ármentesítésben dolgozók összetételére, feladataira, fizetésére, továbbá biztosításukra, gyógykezelésükre, is.

A vízszabályozási munkákhoz hozzátartozott a különböző műtárgyak felállítása éppen úgy, mint a munkások szervezése a védtöltés építésére, a rágcsálóirtás, az erdők védelme, a szabályozott fakivágás, a telefonhálózat építésének nyomon követése, a folyamatos vízszintmérés. A mérnökök mellett volt a gátőröknek volt kiemelt feladata, akiknek folyamatos jelentése alapján felvázolható a folyó élete is.

Társulattörténet szempontból figyelemre méltó még a hivatalnokok feladatáról, fizetéséről, fegyelemszegéséről szóló értesítés és a vezetők halálakor készült nekrológ.

Ha máshol nem is, itt fellelhető pl. Bereg megye hivatalos lapja 1923-ból, vagy a Debreceni Mezőgazdasági Kamara értesítése 3 hónapos tanfolyam szervezéséről gyümölcstermesztők részére. Bizonyára hivatalból kapták meg a Beregszászi Folyammérnöki Hivatal értesítését arról, hogy a székhelyüket Szatmárnémetibe teszik át.

Az átiratoknak köszönhetően bepillantás nyerhető más társulatok életébe is, hiszen megőrződött itt a Tisza-Duna közti Vízszabályozó Társulat 1925. évi tevékenységéről szóló beszámoló, ill. 1934. évi jegyzőkönyvi kivonata, sőt a Geológiai Intézet igazgatójának, Lóczi Lajosnak a Tisza-Duna-völgyi Vízszabályozási Társulat közgyűlésén 1937-ben elhangzott előadása is, , az Alsószabolcsi Vízszabályozó és Ármentesítő Társulat, valamint a Délborsodi Vízszabályozó és Ármentesítő Társulat 1939. évi jegyzőkönyve, pénzügyi mérlege, 1940. évi költségvetési tervei, munkabeszámolói, a Debreceni Vízszabályozó és Ármentesítő Társulat 1940. évi iratai, a Mátészalkai Vízszabályozó és Ármentesítő Társulat 1940. évi betegbiztosításának utasítása.

A másik két opisz, amelynek az iratjegyzékét közreadja Csatáry György kisebb, csupán 104, ill. 120 tételből áll. Az iratok keletkezési ideje 1923-1933 és 1931-1940. A rendeletek és vízügyi dokumentációk mellett olyan nagy jelentőségű iratokat is magába foglal, mint a társulat alapszabálya, jogkörének meghatározása, költségvetése, az ülések jegyzőkönyve, levelezések, épületeinek ügye, a különböző feladatot ellátók jelentései, vezetői 1932-ből, hivatalnokainak fizetése 1933-1934-ből, illetve más személyi ügyek. Ezekből az iratokból megtudható az is, hogy a társulat székhelye Beregdarócon is volt (itt élt Gulácsy miniszteri biztos), 1828-ban helyezték át Vásárosnaményba – ezt rögzíti a 26. sz. irat. Gulácsy hivatali levelezését, vitézi rendbe való felvételhez adott ajánlását, rendeleteit éppen úgy megtalálja itt az érdeklődő, mint pl. Kiss István főmérnök 1929. és 1930. évi munkanaplóját. Kell-e jobb forrás a korszakot meghatározó munkálatok rekonstruálásához? És egy levéltáros számára fontos ezeknek a forrásoknak a kezelése is. A 63. irat a társulat ügyviteli levéltárának 1830. évi rendezéséről tudósít.

Barabás, Benk, Csaroda, Gelénes, Gergelyi, Gulács, Hete, Jánd, Lónya, Mezőladány, Tarpa, Tiszaszalka, Tivadar községtörténete se lehet teljes anélkül, hogy ezekbe az iratokba bele ne pillantana a kutató, hiszen számos információt találhat a határhasználatukra, vízi munkálataikra.

A kötet 3. nagy fejezetében a legérdekesebb forrásokból válogat a szerző. Így teljes terjedelmében közöl néhányat a társulati jegyzőkönyvekből, olvashatjuk az ügyrendet és a választmány névsorát 1923-ból, a társulat működését meghatározó, Gulácson kelt alapszabályt, amely magába foglalta a fizetett tisztviselők hatáskörének rögzítését, munkakörének meghatározását is.

Figyelemre méltóak és elgondolkodtatóak azok a szolgálati rendelkezések, amelyek kötelezték a tisztviselőket arra, hogy a hivatalos székhelyen lakjanak – ez különösen a székhelyváltozások miatt érdekes, ugyanakkor helytörténeti vizsgálatoknál egy közösség életének az értelmezéséhez, egy település felvirágzásához szolgál adalékokkal. Példaként említhetjük Beregdaróc központiságának szerepét, amely szorosan összefügg Gulácsy István alispán, miniszteri biztos lakhelyével…

A társulat napi munkaideje hétköznap 6 óra, vasár- és ünnepnapokon 3 óra volt, amit az igazgató-főmérnök osztott be, sőt növelhetett is. A hivatalviselők más hivatalt nem vállalhattak. A társaságnál biztos, nyugdíjig szóló, felelősségteljes állások voltak. A társaság rendelkezett árvédelmi tartalékalappal, valamint ön- és tűzbiztosítással.

Hogy a történelem miként realizálódik a hétköznapi életben, erre minta és példa a határ által kettészelt társulat működéséről Beregszászban 1927-ben készült jegyzőkönyv.

1940-ben újra fordult a világ sora és ahogy a terület egyesült Magyarországgal, úgy a Vásárosnaményban székelő társulatot is egyesítették a beregszászival, hogy visszaálljon az „ősi” társulat. Új alapszabályt fogadtak el, új pecsétet csináltattak, amire az alakulás éveként 1846-ot vésették.

A kötetben való tájékozódást névmutató segíti, majd zárásként néhány iratról és pecsétről készült illusztrációt láthatunk.

A kötet a TÁMOP Nemzeti Kiválóság program támogatásával készült és a Rákóczi-füzetek jelent meg 2015-ben. Kiadója a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola. A kiadásért Orosz Ildikó és Szikura József felelt, a korrektor G. Varcaba Ildikó volt. A tördelési munkákat Tótin Viktória végezte, a borító a K and P munkája.

A Csatáry György: Tisza-szabályozás trianoni határkörnyezetben. A Beregvármegyei Vízszabályozó és Ármentesítő Társulat iratai. Vásárosnamény, 1918-1941. A Tisza-szabályozást behatóan tanulmányozó Soós Kálmán emlékére. Beregszász – Ungvár, 2015. 231 p. II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Rákóczi-füzetek – XCVII. könyv szerzőnek és közreműködőknek gratulálunk, a kötetet, amely újabb nyitás a beregszászi levéltár anyagának megismerése felé a beregi múlt és a folyószabályozás iránt érdeklődők szíves figyelmébe ajánljuk. Mint ahogy a szerző a könyv összeállításával, úgy mi is az ismertető elkészítésével szeretettel emlékezünk dr. Soós Kálmán történészre, kutatóra, tanárra, a főiskola rektorára.

Nyíregyháza, 2016. június 16.

Kujbusné Mecsei Éva

 

 



Utolsó frissítés: 2019.07.18. csütörtök, 12:44