Tisztelt Ügyfelünk! Az oldalaink működtetéséhez sütiket használunk, további részletekért kérjük, olvassa el az Adatvédelmi tájékoztatónkat
2014.
ápr.
2.

Április 1-jén, kedden 11 órától tartottuk az Arcok és könyvek a történettudomány műhelyéből 2013/2014. évi sorozatának zárórendezvényét.

Galéria

Vendégünk volt Toronyi Zsuzsanna, a Magyar Zsidó Levéltár vezetője és Somos Péter, a Nyíregyházi Zsidó Hitközség alelnöke, a hitközség lapjának főszerkesztője, akikkel Bánszki Hajnalka kolléganőnk beszélgetett. A beszélgetés vezérfonalát a magyarországi zsidóság, és leginkább a helyi közösségek történeti kutatása adta. Szó esett arról, hogy milyen források maradtak fent a levéltárakban és mit őriznek a működő hitközségek, milyen módon próbálják saját múltjukat feltárni. A legtöbb magyarországi közösséghez hasonlóan a nyíregyházi hitközség sem őriz iratokat, hiszen azok a háborús években elvesztek, megsemmisültek, így a múlt rekonstruálásában leginkább a köztörténeti források és a közösség történeti emlékezete állnak rendelkezésre. Legutóbb Klein Évának jelent meg interjúkötete, amelyben holokauszt túlélőket szólaltat meg. Számos féltve őrzött családi fénykép is helyet kapott a könyvében. Néhány éve pedig Somos Péter állított össze egy kiadványt a hitközség tagjaival folytatott beszélgetéseiből. A Magyar Zsidó Levéltár, mint országos intézmény a forrásőrzésen és feldolgozáson, valamint más levéltári feladatain túl felelősséget érez a máshol őrzött iratanyag feltárása és fennmaradásának biztosítása iránt is, ezzel a céllal több olyan projektet indított a zsinagógák karzatán, lépcsője alatt és állami levéltárak fondjaiban „rejtőzködő” dokumentumok feltérképezésére.

Az egy órás beszélgetés során a kiadványokon túl bemutattuk az intézmények által működtetett honlapokat és a következő időszak terveiről is hallhattak a jelenlévők.

Az Arcok és könyvek a törénettudomány műhelyéből című rendezvénysorozat 2013/2014. évi programjai a Nemzeti Kulturális Alap Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma segítségével valósultak meg. Köszönjük a támogatást!

 

Sajtó:

Kelet-Magyarország

Szabolcs Online

Nyíregyházi Napló

Nyíregyháza Online

Magyar Levéltári Portál

Utolsó frissítés: 2014-04-03

Meghívó



Utolsó frissítés: 2020.08.06. csütörtök, 13:19