Tisztelt Ügyfelünk! Az oldalaink működtetéséhez sütiket használunk, további részletekért kérjük, olvassa el az Adatvédelmi tájékoztatónkat
2013.
nov.
18.

2013. november 25-én 9 órától az „Arcok és könyvek a történettudomány műhelyéből” című rendezvénysorozatunk keretében Feiszt György: Requiescat in Pace. Levéltáros nekrológok című könyvét mutatjuk be és emlékezünk 10 éve elhunyt kollégánkra, Dr. László Gézára.

Meghívó

Feiszt György közelmúltban megjelent kötetében négy egykori levéltárigazgatónk (Kiss Ernő, Hársfalvi Péter, Gyarmathy Zsigmond és Balogh István) nekrológja is olvasható, ahogyan Dr. László Gézáé is, aki 27 évig dolgozott levéltárunkban.

 Az Arcok és könyvek a történettudomány műhelyéből című rendezvénysorozatunk támogatója a Nemzeti Kulturális Alap Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma.

Levéltártörténeti délelőttünk a Nyitott Levéltárak 2013. évi programsorozatának része.

 



Utolsó frissítés: 2019.08.21. szerda, 12:45