Tisztelt Ügyfelünk! Az oldalaink működtetéséhez sütiket használunk, további részletekért kérjük, olvassa el az Adatvédelmi tájékoztatónkat
2021.
jún.
10.

 2021. június 9-én a nyíregyházi Jókai Mór Református Általános Iskola 5. osztályos diákjai látogattak el hozzánk történelemtanáruk, Ilyés Gábor vezetésével. A Mit őriznek majd rólam a levéltárban? című foglalkozást Szemán László és Garas Norbert levéltárosok vezették.

 Nagy örömünkre szolgált, hogy hosszú idő után ismét személyesen fogadhattunk diákokat levéltári óra keretében. Az óra két részből állt: először a gyerekek megismerkedhettek a levéltárral, az ott végzett munkával és a legfontosabb irattípusokkal. Ezt követően pedig a személyes források egy-egy típusa került részletesen bemutatásra, úgymint az anyakönyv, iskolai bizonyítványok végrendeletek, igazolványok, egyéb hivatalos- és magániratok.

Szóba került az egyes forrástípusokban az évek során bekövetkezett formai és tartalmi változás, valamint az adatvédelem is. Az interaktív foglalkozás végére a diákok képet tudtak alkotni a levéltárak munkájáról és a személyes források fontosságáról.

Bízunk abban, hogy ezekkel az ismeretekkel felvértezve másképp tekintenek saját és családi dokumentumaikra, később könnyebben el tudnak majd igazodni a közigazgatási eljárásokban és megértik a forrásalapú történelem fontosságát.

A foglalkozáson készült felvételt csak regisztrált látogatók tekinthetik meg.

Galéria