Tisztelt Ügyfelünk! Az oldalaink működtetéséhez sütiket használunk, további részletekért kérjük, olvassa el az Adatvédelmi tájékoztatónkat
2020.
jún.
27.
2020. június 26-tól az Arcok és könyvek sorozatunkban kutatásairól, munkáiról, könyveiről a Nyíregyházáról származó Takács Tibor történésszel beszélgettünk. A programot facebook oldalunkon élőben követhették az érdeklődők.

 

A pandémiás helyzet miatt a korábban jóhangulatú, népes közművelődési rendezvényeinknek új formát kellett találni, így a Kujbusné Mecsei Éva főlevéltáros által vezetett beszélgetést a facebookon élőben követhették az érdeklődők. A kísérleti adást 2020. június 26-án láthatták az alkalomra létrehozott csopotba jelentkezők. Vendégünk Takács Tibor volt, aki Nyíregyházán született, tanult, érettségizett, majd a Debreceni Egyetemen szerzett diplomát és védte meg PhD. dolgozatát. Nyíregyháza 20. század eleji poltitikai elitjével foglalkozó könyvének bemutatója - amelyhez szorgalmasan gyűjtötte az  adatokat a nálunk töltött hónapok alatt is - 2008-ban a Városnapiünnepi  programsor kiemelt eseménye volt. Kutatómunkájának további irányát és témáját nagyban meghatározta, hogy a Történeti Intézet, majd jogutódja, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa lett. Az elmúlt években az állambiztonsági iratok publikálását és a szervezet, valamint a források megértését segítő tanulmányok megjelentetését tartotta fontos feladatának.  Nyíregyházára továbbra is kiemelt figyelmet fordít minden kutatott témája kapcsán. A történeti megismerésben és a történetírásban az emlékezet szerepének vizsgálata mellett kollégáival az erőszaktörténet feldolgozásában is szerepet vállal. A munkacsoportban folytatott kutatásának közzététele mellett olvashatjuk írásait a Betekintőben, levéltári és múzeumi évkönyveinkben, hallhattuk előadását a Történelmi kávéházban, különböző rendezvényeinken. Kutatásának célja nem tabudöntögetés, nagy leleplezés, hanem az elmúlt évtizedek történéseinek feltárása, megértése - mindezt az állambiztonsági források aspektusából. Kollégáival és önállóan is a sorsfordító évekről, 1918-19-ről, 1956-ról, 1989-ről tett közzé olyan dokumentumokat (iratokat, fotókat) és elemző írásokat, amelyekkel hol árnyalni, hol színesíteni, hol kiegészíteni vagy éppen kiigazítani tudják eddigi ismereteinket. (Terror 1918-1919. Szerk. Müller Rolf, Takács Tibor, Tulipán Éva. Budapest, 2019.; Takács Tibor: A párttitkár halála. Egy 1956-os gyilkosság története, Budapest, 2016.; 1956: Erőszak és emlékezet. Szerk. Müller Rolf, Takács Tibor, Tulipán Éva. Budapest, 2017.; Szigorúan titkos '89. Szerk. Müller Rolf, Takács Tibor. Budapest, 2010. Takács Tibor: Besúgók a besúgásról. Budapest, 2013.)

Kiemelt témái közé tartozik a futball szerepének vizsgálata az állambiztonság szemüvegén át. A sport és a poltika viszonylata, a szabadság és a korlátok szimbiózisa, a zsenialitás és az emberi gyarlóság megnyilatkozásai is tetten érhetőek tengernyi iratból válogatott és közzétett/ismertetett forrásokból, valamint elemző munkáiból. A Szoros emberfogás c. 2014-ben megjelent könyvében Fazekas hadnagy jelentésének feldolgozását külön ajánljuk a forrásfeldolgozást preferáló középiskolai tanárok figyelmébe! A Kádár-korszakot megismerni szándékozók pedig forgassák Takács Tibor jó stílusban megírt, olvasmányossága miatt kitűnő szórakozást is biztosító munkáit, mert biztosan másként fogják látni a történelemkönyvekben leginkább csak a politikatörténetre szorítkozó összefoglalások után közelmúltunkat. Bár a foci és az államhatalom kapcsolatáról szól a Büntetőterület - a legújabbak közt 2018-ban - megjelent könyve is, és még sok olyan adat van, amit érdemesnek tartana közkinccsé tenni, kutatása most mégis más irányt vett. A Nyíregyháza története iránt érdeklődők figyelmébe ajánjuk Takács Tibor remélhetőleg hamarosan megjelent írásait, amelyek a város 20. század második felének időszakát az állambiztonsági iratok között található fényképek tükrében világítja majd meg.

Rendezvényünket a Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjteményi Kollégiuma támogatta.

Médiamegjelenések

Kelet-Magyarország (2020.06.25): Címlap   Teljes oldal   Cikk 

Facebook

 

 

 

 



Utolsó frissítés: 2020.09.23. szerda, 22:27