Tisztelt Ügyfelünk! Az oldalaink működtetéséhez sütiket használunk, további részletekért kérjük, olvassa el az Adatvédelmi tájékoztatónkat
2019.
jún.
11.

Évtizedes hagyomány a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltárában, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóján, arra emlékező, emlékeztető rendezvényt tartanak. Így volt ez 2019. június 4-én is. A szokásokhoz híven, a X. Trianon emléknap is arra adott alkalmat, hogy az évfordulóhoz kötődő, annak előzményei, illetve következményei közé sorolható események elevenedjenek meg.

A rendezvényt Ovádi Péter, Veszprém megye 1. számú választókörzetének országgyűlési képviselője nyitotta meg, akinek megemlékező beszéde fölvezette azt a könyvbemutatót, amelyet Dr. Nagy Szabolcs, az MNL Veszprém Megyei Levéltárának igazgatóhelyettese, a kötet egyik társszerzője tartott. Nem először került sor Veszprémben a Gottfried Barnával közösen írt, a Székely Hadosztály történetét feldolgozó könyv bemutatására. A mostani alkalom aktualitását a második, javított, bővített kiadás megjelenése adta, amely a csíkszeredai Gutenberg Könyvkiadó gondozásában jelent meg 2018-ban. A hadosztályhoz erős szálakkal kötődő Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Nagyvárad és Szatmárnémeti után, az annak története kapcsán megkerülhetetlen veszprémi levéltár teremtett lehetőséget a bemutatóra. Dr. Nagy Szabolcs felidézte a szerzők közös munkájának, a könyv megszületésének időszakát, azokat az előzményeket is, amelyek A Székely Hadosztály történetének megjelenése előtt születtek a témában. A könyv szerkezetét követve rajzolta meg azt az ívet, amely a román irredentizmus történetétől a hadosztály emlékezetét őrző Székely Hadosztály Egyesületig rajzolódik ki az olvasók előtt. Ismertette a második kiadást életre hívó igényt, azokat a formai és tartalmi elemeket, amelyektől javított és bővített lett a kötet. Itt kell megjegyezni, hogy 2019-ben a Csíkszereda város „Útravaló” című sorozatában megjelent a harmadik kiadás. A város ballagó diákjainak ajándékul szolgáló kötet tartalmi tekintetben teljesen megegyezik a második kiadással, formai szempontból azonban igazodik a sorozathoz.

A könyvbemutatót követően Gottfried Barna, az MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárának főlevéltárosa tartott előadást Mi történt az Úz-völgyben 1916-1918-ban? Gondolatok és tények egy katonatemető kapcsán címmel. Az előadó kísérletet tett az Úz-völgyben lefolyt hadműveletek korszakolására, vizsgálva azt, hogy a különböző etapokban temetkezhetett-e a román királyi haderő az Úzvölgye településen nyitott katonai temetőben. Kitért arra, hogy a hadműveletek intenzitása hogyan befolyásolhatta a temetkezéseket. Szó esett arról is, miszerint a völgyben 1917-ben legalább 18 temetkezési helyet mértek fel. A korabeli fotókkal illusztrált előadás konzekvenciájaként megfogalmazódott az a konklúzió, amely szerint erkölcsi és jogi tekintetben egyaránt elfogadhatatlan az, ami az úzvölgyi katonai temetőben, temetővel a legutóbbi hetekben történt.



Utolsó frissítés: 2019.12.10. kedd, 16:41