Tisztelt Ügyfelünk! Az oldalaink működtetéséhez sütiket használunk, további részletekért kérjük, olvassa el az Adatvédelmi tájékoztatónkat
2018.
dec.
12.
2018. december 10-én mutatkozott be levéltárunkban a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola, az MTA-SZAGKHF Lendület Görögkatolikus Kutatócsoport, a Görögkatolikus Örökség Kutatócsoport, valamint a Görögkatolikus Püspöki Levéltár. Ez alkalommal megismerhettük az elmúlt években folytatott kutatásaikat, megjelent kiadványaikat.

A karácsonyi könyvajánló keretében megtartott beszélgetés vendégei voltak: dr. Véghseő Tamás, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola rektora, aki egyben a Görögkatolikus Örökség Kutatócsoport és az MTA Lendület Görögkatolikus Kutatócsoport vezetője, dr. Terdik Szilveszter művészettörténész, az Iparművészeti Múzeum főmuzeológusa, aki tagja mindkét kutatócsoportnak, továbbá Majchricsné Ujteleki Zsuzsanna, a Görögkatolikus Püspöki Levéltár munkatársa.

Dr. Véghseő Tamás ismertette a Görögkatolikus Örökség Kutatócsoport megalakulásának körülményeit, valamint az azóta eltelt majdnem egy évtizedben folytatott tudományos munka eredményeit. Két kutatási projekt keretében végezték el a Munkácsi Egyházmegye történetének és 17–18. századi fejlődésének feltárását, amely az egyháztörténeti és művészettörténeti kutatások mellett kiterjedt a liturgiatörténetre és liturgiafordításokra is. Az elmúlt években 14 kötetben 18–20. századi forrásokat jelentettek meg, amelyek között találunk egyházlátogatási jegyzőkönyveket és összeírásokat. Több adatbázist és segédletet állítottak össze, továbbá digitalizálták a görögkatolikus sajtótermékeket. Szintén a kutatócsoportnak köszönhetően készült el a Hajdúdorogi Egyházmegye és a Miskolci Apostoli Exarchátus papjainak történeti névtára.

Dr. Terdik Szilveszter a magyar görögkatolikus egyházművészethez kapcsolódóan mintegy 50 templom művészettörténeti értékeit vette számba, ebből 16 templom esetében elkészítette a teljes építészeti felmérést. Ezután részt vett a Hajdúdorogi Egyházmegyében lévő templomok építéstörténetére vonatkozó levéltári jegyzék összeállításában is.

Majchricsné Ujteleki Zsuzsanna bemutatta a Görögkatolikus Püspöki Levéltárat. 2015-ben megalakult a Magyar Görögkatolikus Metropólia, ezért a korábban Nyíregyházán őrzött iratok nagy részét illetékesség alapján átköltöztették Debrecenbe és Miskolcra. Csak az újonnan alapított Nyíregyházi Egyházmegye és egyházközségeinek iratai maradhattak, amelyek csütörtökön és pénteken kutathatóak. Ezután a levéltár munkatársa a két legújabb kiadványukra hívta fel a figyelmet. Az egyik a nyíregyházi görögkatolikus székesegyház történetével foglalkozik, a másik a 19. század első felében lefolytatott Szabolcs vármegyei kánoni látogatás jegyzőkönyveit közli.

2018-ban a dr. Véghseő Tamás ötéves kutatási programot nyújtott be a Magyar Tudományos Akadémia Lendület kutatócsoporti pályázatára. A Nyíregyházán elsőként és egyetlenként működő akadémiai kutatócsoport kilenc fős. Fő kutatási területük az egyháztörténelem, egyházművészet és egyházjog. A projekt végső célja a magyar görögkatolikus egyház történelmét és kulturális örökségét feltáró nagymonográfia elkészítése 2023-ra magyar és angol nyelven.

A rendezvény kitűnő lehetőség volt arra, hogy egy kevésbé ismert kutatócsoport bemutassa azt a tudományos tevékenységet, amely gazdagítja megyénk és régiónk történelmét.

Galéria



Utolsó frissítés: 2019.03.22. péntek, 11:03