Archiv des Komitats Szabolcs-Szatmár-Bereg des Ungarischen Nationalarchivs

2017.
Mai.
17.

Gedenktag der ungarischen Evakuirten aus Oberungarn

A Rákóczi Szövetség Nyíregyházi Szervezete április 12-én emlékezett meg a Felvidékről kitelepített magyarokról, a kitelepítettek és gróf Esterházy János emléktábláinál (Bethlen Gábor u. 1.). Ezt követően a Luther Márton Kollégiumban megtartott mini-konferencián előadást tartott Bánszki Hajnalka, intézményünk igazgatóhelyettese is.

Nyíregyházi Napló: Címlap   Teljes oldal

2017.
Apr.
19.

Tafelrunde der Forscher

A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára április 24-én (hétfőn) 14 órától kutatói kerekasztal-beszélgetésre várja az érdeklődőket, melynek témája a Reformációs programok az iskolában lesz. Ebből az alkalomból a Magyar Nemzeti Levéltár Reformáció MNL c. projektjének keretein belül zajló, „Utazás Wittenbergbe” elnevezésű diákverseny megyei eredményhirdetésére és a pályamunkák levetítésére is sor kerül.
2017.
Apr.
18.

Geschpräch mit Dr. Béla Lénárt

Tisztelettel várunk minden érdeklődőt 2017. április 24-én, hétfőn 11 órakor levéltárunk kutatótermében, ahol a Beszélgetések a 20. századról sorozatunkban dr. Lénárt Bélával életútjáról és meghatározó történelmi élményeiről Galambos Sándor főlevéltáros beszélget.

 

2017.
Apr.
12.

Schüler aus der Fachmittelschule Bánki im Archiv

A Bánki Donát Műszaki Középiskola és Kollégium diákjai Koncz Gábor tanár úr vezetésével látogattak el a megyei levéltárba. A fiatalok általános levéltár ismertető órán vettek részt, ahol megismerkedtek az intézmény tevékenységével. Az iratbemutatón Nyíregyháza város műszaki és technikatörténetére vonatkozó dokumentumokat is láthattak.

Galéria

2017.
Apr.
12.

Historische Geographie und Gesellschaft der Ungarischen Tiefebene

2017. április 3-án, a Beszélgetések a 20. századról programsorozat keretében kérdezte dr. Szilágyi Zsolt történészt, a Debreceni Egyetem adjunktusát Gottfried Barna főlevéltáros. Az Alföldi táj, alföldi város, alföldi társadalom című program betekintést engedett egy tájegység, egy város modern szemléletű megközelítésébe.

2017.
Mär.
23.

Neue Forschungssatzung

Kedves Kutatóink!

Szíves tájékoztatásul közzétesszük a Magyar Nemzeti Levéltár minden tagintézményére vonatkozó új Kutatási Szabályzatát.

2017.
Mär.
23.

Was wir über die langen fünfziger Jahre nicht gewusst haben

A Beszélgetések a 20. századról sorozat 2017. március 6-i rendezvényén Farkas Gyöngyi Lázadó falvak. Kollektivizálás elleni tüntetések a vidéki Magyarországon, 1951–1961 című munkáját mutattuk be.

2017.
Mär.
23.

Die Verschleppten – Filmvorführung

Tisztelt Tanárok!

Az utolsó történelmi pillanatban megyénkben is sikerült megszólaltatni azokat, akik 20. századi történelmünk elhallgatott eseményét, a málenkij robot meghurcoltatását és kényszermunkáját túlélték.

2017.
Mär.
23.

Im Archiv ist die Zeitung Kelet-Magyarország digital erreichbar!

Örömmel értesítjük kedves látogatóinkat, hogy levéltárunk 1  éves Digitális Kelet-Magyarország előfizetést nyert! Kutatótermünkben 2018. február 15-ig így digitálisan is olvashatóvá válik megyénk kedvenc napilapja.

 

 



Utolsó frissítés: 2017.11.21. Dienstag, 19:07
Inhalt abgleichen