Tisztelt Ügyfelünk! Az oldalaink működtetéséhez sütiket használunk, további részletekért kérjük, olvassa el az Adatvédelmi tájékoztatónkat

Tóth Eszter Zsófia: Kádár leányai. Nők a szocialista időszakban

2013.
Feb.
22.

 

 

 

 

 

Tóth Eszter Zsófia:
Kádár leányai. Nők a szocialista időszakban

A szocialista mindennapokat bemutató sorozat negyedik darabjaként a Nyitott Könyvműhely kiadásában 2010-ben jelent meg Tóth Eszter Zsófia kötete. A szerző történész, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának főlevéltárosa, az ELTE Történelemtudományok Doktori Iskolájának oktatója.Ez aközel 200 oldalas, hét tanulmányt tartalmazó kötet a 2007-2009 közöttmás fórumokon (pl. Aetas, Korunk) megjelent, átdolgozott írásaiból készült. A munka egy igen közkedvelt témával, a nők történetével foglalkozik, de emellett a korabeli élet egyes momentumait, pl. a munka világát vagy a szórakozási lehetőségeket is bemutatja. A tanulmányok megírásához forrásul szolgáltak a szerző által készített életinterjúk, a Nők Lapja korabeli cikkei, valamint filmek (Vészcsengő; Adj király, katonát; Embriók; Falfúró)és az ezekhez kapcsolódó diskurzusok elemzései.
     A kötet bemutatja a nőknek önmagukról, illetve másokról alkotott elképzeléseit a szocialista időszakban. Ekkor, mint ahogyan ma is, számos társadalmi elvárás élt a nőkkel kapcsolatban, így feleséggé, anyává, dolgozó nővé kellett válniuk. A hagyományos nőtípusok mellett megjelentek a bevándorló fiatal nők, a „határátlépő” nők (traktoros, buszvezető, leányanyák, munkásnő országgyűlési képviselők), valamint a lakótelepen élő, gyesen lévő anyukák is. Tóth Eszter Zsófia mindegyik tanulmányban felelevenített néhány történetet, személyesebbé és érdekesebbé téve az elmondottakat.
     A kor egyik fontos tendenciája volt a vidéki lányok fővárosba, nagyobb városba vándorlása, főként anyagi okokból. A nekik szentelt tanulmánynak köszönhetően megismerhetjük a költözés okait (pl. stafírung gyűjtése, udvarló, majd férj szerzése), de emellett azokat a törekvéseket is, amelyek révén a lányok megpróbáltak beilleszkedni a városi környezetbe (pl. fokozott szépségelvárások).
     Tóth Eszter Zsófia az 1956-os női szerepeket is vizsgálta, mely alapján kiderült, hogy a hagyományos típusú nők közül kevesen vállaltak a forradalom alatt szerepet. A többiek ekkor „harcos amazonként”, a felkelőket segítő főző- és ápolószemélyzetként, illetve szeretőként jelentek meg. Nehezen rekonstruálható, hogyan élték meg a nők ezt az időszakot, hiszen interjút általában akkor készítettek velük, ha felkelők, szemtanúk vagy politikusfeleségek voltak. Bár 1945 után törvények születtek a nők egyenjogúsításáért, mégis igazából csak az egyetemistáknak, íróknak, pártideológusoknak nyílt lehetőségük nézeteik érvényre juttatására. Tóth Eszter Zsófia nem tartja fordulópontnak ’56-ot a nők politikai szocializációjának szempontjából.
     Az 1950-es évek propagandisztikus sajtója, filmjei azt sugallták, hogy a nők azonos munkateljesítményre képesek a férfiakkal, és egyenjogúak velük. Ekkor jelentek meg a traktoroslányok és a női buszvezetők. Míg a traktoroslányokat a társadalom erkölcstelennek és a későbbi időszakban erőltetetten férfiasnak tartotta, addig a női buszvezetők munkáját korlátozták, pl. éjszaka vagy hosszabb úton nem vezethettek.
     A lányanyák megítélése korszakonként változott. Házasságon kívül, tudatosan főleg az értelmiségi nők vállaltak gyereket. Kezdetben ezeket a nőket lenézték, majd az 1950-es évektől néhány nő már tudatosan vállalt gyereket nős férfitől a feleség tudtával, amit női önmegvalósításként ábrázoltak. Ebben az időszakban az állam igyekezett ezekről a lányanyákról és a gyermekeikről gondoskodni, pl. közvetlenül a szülés után lehetőségük volt arra, hogy anyaotthonba költözzenek. Mégis csak 1969-ben jelent meg először olyan cikk, amiben egy nő tudatosan vállalta a leányanyaságot. Az 1970-es évektől kezdve a 30-32 éves értelmiségi lányok körében terjedt a leányanyaság.
     A határátlépő nők között Tóth Eszter Zsófia két olyan gyári munkásnőről is megemlékezik, akik egészen kivételes pályát futottak be: ők ugyanis országgyűlési képviselők lettek. Ezek az asszonyok a hivatalos szocialista diskurzusban nőként az egyenjogúság, munkásként társadalmi osztályuk képviselőiként jelentek meg. Ugyanakkor róluk is elmondható az, ami a korszak többi asszonyáról: a paternalista állam törekedett arra, hogy az egyenjogúság látszatát keltse, mégis a férfiak többsége (jelen esetben a képviselőtársak) inkább – ahogyan a szerző fogalmaz – lenéző jóindulattal fordult feléjük.
     A gyesen lévő, lakótelepeken élő nők a tanulmányban vagy úgy jelennek meg, mint ingerszegény környezetben lakó, depresszióra hajlamos vagy mint deviáns (söröző, prostitúcióra hajlamos) anyák. Ugyanakkor a Nők Lapja hasábjain az 1980-ban indult vita kapcsán beérkező levelekből kiderült, hogy a korszak ideáljának megfelelő anyuka is létezett, aki a gyesen töltött idejét hasznosan osztotta be, hiszen elkezdett valamilyen iskolát, hogy így is a társadalom hasznos tagja legyen.
     A kötetnek köszönhetően rendkívül sok információval gyarapodhatunk a korabeli hétköznapi életre, szórakozási szokásokra, valamint a korszak normáira vonatkozóan. A szerző közkedvelt témákat vet fel és elemez, kiemelve számos olyan érdekes momentumot, egyedi esetet, mely nemcsak a laikus olvasónak, hanem a szakma képviselőinek is tartogathat eddig még ismeretlen információkat.
Nagy Dóra

 



Utolsó frissítés: 2019.10.11. Freitag, 14:20