Tisztelt Ügyfelünk! Az oldalaink működtetéséhez sütiket használunk, további részletekért kérjük, olvassa el az Adatvédelmi tájékoztatónkat

Okleveleink a Budapesti Történeti Múzeum kiállításán

2011.
Jan.
20.

A 2011. január 19-én Budapesten

A Címer és társadalom a közép- és kora újkorban című konferencián megnyitott

„Armales Transylvanorum” - Válogatás az erdélyi fejedelmek címeradományaiból vándorkiállításon levéltárunk hat oklevele is látható.

A Debreceni Egyetem Történelmi Intézete a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság és a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közreműködésével szervezett tudományos konferenciát a Budapesti Történeti Múzeumban, amelyet a Budavári Palota "E" épületének Gótikus lovagtermében rendeztek meg.

A címerek sok mindent elárulnak az adományozottról, a korszak öltözködéséről, a hadviselésről, sőt az egyes tisztségek, mesterségek munkavégzésének módjáról is. Az előadók mindezeken túl szóltak a címerek sajátosságairól, változatairól, módosulásairól, koruk társadalmában betöltött szerepükről. 

 

A konferencia kiemelt programjaként Jakab Istvánnak, az Országyűlés alelnökének köszöntője után Reisz T. Csaba, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója megnyitotta az oklevélkiállítást, amelyet a főszervező, Szálkai Tamás mutatott be. Az országhatáron innen és túl már több helyen is megfordult címerfotókat ezúttal hasonmás, valamint eredeti címeres nemes levelek is kiegészítették. Köztük van levéltárunk hat eredeti oklevele is, amelyek a történeti Szabolcs és Szatmár vármegye 17-18. századi iratanyagához kapcsolódnak.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár mintegy 100 darabos oklevél-gyűjteményét a magyar királyok mellett erdélyi fejedelmek címeradományai is gazdagítják. A Báthori Zsigmond, Bocskai István, Bethlen Gábor, I. és II. Rákóczi György által kiadott díszes oklevelek közül néhány a történelem viharaiban megsérült, restaurálásra szorult. Így az is, amelyről kiderült, hogy hamisított. Külön érdekesség, hogy a kiállított fél tucatnyi oklevél egyikével szinte azonos oklevelet a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár is őriz. Ritka alkalom, hogy ezek az oklevelek együtt láthatóak. 



Utolsó frissítés: 2019.12.06. Freitag, 11:29